A Jõhvi Kontserdimaja hypermodern kantínjában ülök, s van 4 órám, mer’ a klasszikus baletté’ nem repes a szűm, a modern izgalmasabb próbálkozásait inkább komálom. Sz’al ülök itt, mert Jõhvi 128km-re van Tartutól, a vonat- és bufközlekedés nem az a DB-színvonal, sz’al muszály volt szertő hitvesem egyetlen* kérésének eleget tennem, ami arra vonatkozott, hogy hozzam őtetet, ide, s ha már idehoztam, akkor ha házassági eskümnek maradéktalanul eleget kívánok tenni, akkor vigyem is haza. Persze ő nem ezeket a szavakat használta, mert utóbbi magayarisztáni ottlétünkkor 
Lola és Annipanni 6ására szókincse befagyott az „ammi?”,”ajaaa, apaaa, lolaaaa, katiii, maaajeeek” és a 
„nem szabad” szavaknál, pedig már nagyon büszke voltam, hogy az összes cziphra káromlatim' betéve tudja, szííínte ákcentus nélkül. A cirmoscicaháj is elég jól megy, de ettől még nem lesz műsorvezető a tv2-nél, mer’ mi van, ha mondjuk Farkas Bercit kell faggatni az aktuális NASA-programról, nemdebár? Talán legközelebb azt is leírom, hogy arám mit néz, valószínűleg olyan esküvősen mindenen sírós szemekkel… de most jöjjön először is egy kis helyreigazítás: a múltkori sütőtök krémlevesből kifelejtettem a fahéjat. Jajj, hát az kell bele.
Legutóbb akkor csináltam, mikor apósom 6o. szülinapját ünnepeltük Võõpsuban, s család apraja-nagyjának ezt készítettük, mert ezt kérték. Apósom nem az a bőbeszédű szószátyár, de mióta együtt föstöttük tanyájának külső falait rootsivärv-vel (magyarul kvázi svédveres), azóta elég jó komák is vagyunk. Mellesleg ez a szép oktüberi kép akkor készólt mikor mág apósom a létrán pózol, de alig pár pillanat mulva már nem győzte a hatalmas gravitáció ereját, legyűrte őtetete bíz' az, akkorát nyekkent, mint egy ólajtó, vagy szétterült, mint egy olajtó... S, hogy visszakanyarodjak... továbbá mág az öreg Sulev kedvencét is elkészítettük, vagyis a heeringas-t, melynek egyik változatát Oliver bahétomtó’ tanultam, kit is már 1x e fórumon megénekeltem. Nos én ezt az alapreceptnek tekinthető megoldást hintettem meg pár saját 5L@tel, ami csak a fűszerezésre és a dekorésönre szorítkozott. S, hogy miért szerepel most ez a recept itt e hasábokon? Csak azért mert. Meg azért is, mert a heeringas hideg (sic!) lángossal egészen mennyei. Ha valaki itt Eesti Vabariikban még ennél is jobban akarja magát érezni az iszik melléjeee 
egy Tőmmu Hii
d-et (egyke a legjobb tartui barna söröknek), s aki még ezt is turbózni kívánja az mindezeket összveköti egy füstös-szaunás hapeninggel. Aki még ennél is pszihedelikusabban akarja magát érezni az nem erre a világra való, hazug ember, lője be magát.Amúgy nekem olyan itt EV-ben élni, mintha egy már kész Gesamtkunstwerk produkcióba csöppentem volna és most magam is egy neverending performance szereplője lennékis , a passzív-aktív tanulással és azzal, amit én magam is hozzáadok. Most pölö az van, hogy az egyik belvárosi legendás diákkocsma brit tulaja érdeklődött valami 1üttműködést forszírozván… Sz’al keddtől lesz padlizsánkrémes pirítós, mint Ungari Köök sörkorcsolya az Illegaardban... De akkor csapjunk a lecsóba:
Heeringas retsept
Végy annyi pácolt heringet, amennyi szép, apró hasábokra nyesve elfér egy lasagnás tálban. Most litván heringgel operáltunk, mert az már eleve citromos szlötyiben tartatik. Végy annyi jó võõpsui seto hagymát, ami bétakarja. Megteszi a sima vereshajma is az tarisznyábú’. Utóbbi legyen kicsit apróbbra vagdalva, mint a nevezett haldarabok. Végy még főtt tojást, tejfelt, kaprot és nagyon kevés fűszert. Itt a minimalizmus dominál, de én azért kicsit barokkosítottam pár dologgal. SÓ NEM
KELL!Menet: legalsó réteg a heringé, reá szórunk kis citrombors örleményt, aztán reá a hajma, erre gyün a mustármagpor, aztán a karikár
a vágott tojglik, mire kerül is a jó észt tejfel, ami a világon valszeg e legjobb, tutira. Erre a kedvenc veres 5borskeverék, majd kapor. Az egészet szépen besúvasztjuk a hütttőbe, s hagjuk kicsit alunni. Igazából másnap a legjobb. Van olyan variáció is, hogy egy réteg főtt krumpli kerül a tojások alá, amire lehet kis szerecsenydijjót is trágyálni. Hääd isu! (gyó ítvájat! Így szetusan) Szetukról és minimalart étkeikről majd legközelebb bővebben…
Ez a legalsó kép szaunából visszajövet örökíttetett meg, ezért lett a felső, már bent készült fotó kicsit Eugéne Carriére stílusára hajazós, nagyonis visszaadván az est szemhomályosító meghittségét. Történt ugyanis, hogy apósom hajlott korú féltestvére, mint szerető nővér elregélte azt a bizonyos 6o évvel ezelőtti január 31.-i napot. Volt a mesében bába nélkül ügyesen ténykedő apa, szánon érkező orvos a szülés után majd fél nappal, pedig a räpinai doktorlak alig 3versztányira volt, mivel aznap még Kalevipoeg által sem látott nagy hó esett a dimbes-dombos szetuföldre. Továbbá voltak még a környéki tanyákról nedves orral érkező bámészkodó porontyok, meg voltak ugye a vodkáspoharat szorgalmasan emelgető jószomszédok, akik a füstösszunában elaludván hagyták az újszülöttet csendben aklimatizálódni a délészt valóságba...
*aznap az egyetlen volt valóban
