ezt a két képet nem tudtam a helyükre toldani... bocsi

a levesnáci
A tartui yankee kisebbség nagy számban látogatta mindig is leves&lángos bódénkat. Ebédidőben soxor megesett, hogy már e halánték tájt őszülő törzsvendégeink ölíg absztrakt módon viselkedtek, jó szorosan egymás mellé állva a sorban szögletes mozdulatokkal oldalaztak a pult előtt. Az tűnt fel igazándiból, hogy leszegett fejjel kuncogtak. A fizetéskor detto. Q.-ra nem tudtam mire vélni. T.i. miután megkapták a levöst, ugyanolyan természetes közvetlenséggel kezdtek velünk dumálni, mint ahogy mindig is. Történt egyszer, hogy bejött Stew, (az, aki a lejjebb említett blogot is írja), s nem az észt fekete, hanem a mi sajátsütésű kenyerünket kérte, elvitelre. Na, erre Jeffék*- kicsattantak... Röhögve elkezdtek anekdotázni, ami kicsit fura volt, mert olyan retrós szlenget toltak, ami azért magas volt, mint a Suur Munamági**. Ennek ellenére majd’ minden szót értettem, de a szitut nem. Aztán homályosítottak fel, hogy miről is van szó. Erről: http://www.youtube.com/watch?v=VFIVNwiq8ls&feature=related (ha valaki megmondaná, hogy egy ilyen hosszú URL-t hogyan lehet egy reákattintható szóra tömöríteni, azt +köszönném. Akár egy teljes menüt végig is ehetne nálunk.)
Vissza Stewarthoz. Stew valamikor a 9o’s végén érkezett EV-ba. Ki nem találnátok mi, pontosan ki volt a mágikus mágnese… Naná: nő. A srác nagyon mulattat, mert annak ellenére, hogy már 2gyermek apja, megragadt a grungnál. Kecskeszakálla van, olyan mint Layne Staley az Alice in Chain egykori énekesének volt. (ja, ő is szétlőtte magát). A Jacquare-mintás sityakját meg rosszfiúsan, simlédert hátra csapva hordja. (mellesleg Jeff Amet a Pearl Jam basszistája a mai napig is így viseli a maga baromi randa csíkos kalpagját) A laza járása meg kísértetiesen emlékeztet a Singles** c. film egyixereplőjére. Énekelni még nem hallottam. Annyira ’zért még nem észtesedett be. Tudniillik 3 itteni év alatt rá kellett jönnöm, hogy az engem idevonzó speckó delej micsoda. Az nem más, mint az a roppant 1xű tény, hogy rajongásig kedvelem az ellentmondásokat. EV pedig maga a Rajongásig Ellentmondást Kedvelők Mekkája. S, hogy ezt miért írom? Csak azért mert ugye az éneklésnél tartottam. Sz’al az észtek végtelenségig félénkek, zavarba jönnek, ha megkérdezel tőlük valami intimebb dolgot. (Pölö ilyet: „hogy vagy?”, vagy „kiszeraméra bávatag?”)Prűd fajzat ez, meghihetitek neköm, émmondom néktek. Ezzel szemben meg akármikor egy száll klitoárban mennek ugyi szaunába. Így esik az meg, h 1 faszi (aki ösmerősöd már egy ideje) előbb mutaná meg a hímtagját, mint mondjuk melléd ülne a buszon, vagy kezet fogna veled. Ezért van is az, h elég egy istentől elrugaszkodott nácijjóval van itt dolgunk. Nyelvében él a nemzet, szoktuk ugye... de a mi nyelvrokonyink vagy lusták, vagy oly’ ostobák voltak , hogy nyelvi kincsüket írásban nem örökítették meg egészen a Kalevipoegig, amit egy itteni sváb vetett papírra (quasi ő írta)... sz’al ők a dalaikba fagyasztva tartották meg. Ezért van az, hogy egy észt, vagy seto bármikor szégyenérzés nélkül rágyújt egy nótára (Bartók és Kodály meg rágyűjtött a nótákra). De, ha beszélni kell... Itt van ez az ú.n. „daloló forradalom” is. Így oldották meg. Lehet, hogy az a soxázezer eszton oly’ hamisan rikácsolt a Lauluväljakon, hogy az összes szovjet mexálló csapatok hanyathomlok menekültek elfele.
BTW... nyelvében él. Mikor EV-ból hazafelé ótózunk mindig rá kell jönnöm, hogy szép ország bír ugyan lenni a nagy barát Lengyelország, meg egészen jó rádiócsatornáik vannak, különösen a „jazzz”-t játszó, ahol keveset beszélnek, de a legtöbbön örökkön kvartyog valaki, polákul ugye. A keresztény adó a leggyilkosabb. Ezért is születt meg az a mondás, hogy „nyelvével öl e nemzet”. Ennél szívhezszólobb csak a cseh.
Ki ne szeretné, ha bloggolnának róla, s ha teszik, akkor főleg jókat írnak... Ezt pont Stew írta: http://emajoe.blogspot.com/2008/09/city-of-soup.html ez sem túl rossz. Nem most íródott, de azóta kezd „elfajulni” a dolog. Levest kezdetben egy kondérral csináltam, amit egész nap árultunk. Megjegyzem: teljesen EU-szabályzat ellenesen, hiszen a „realizációs idő” 2+2 óra. Történt ez így, mivel vendégeink még nem tudták, hogy menüszélesítést hajtottunk végre. Aztán terjedt a hír, különösebb csinnadrattát nem csináltunk köréje, reklám maga a sztm állandóan javuló minőség volt. Aztán kezdett kevésnek bizonyulni a tíz lityó lötty, ezért vettünk + egy termoszt, s így már mód nyílt 2fajta árulására is. A gond az csak az, hogy már ez is kevés, mert elfogy d.u.13.-ig. Előtte, közben, utána meg 1xűN nincs időm még egy harmadikat is… Sz’al sül a pofánk... Kell egy nagyobb, profibb konyha, na. Ez azért is kell, mert már több belvárosi diákkocsma jelentkezett, hogy szeretnének valamiféle 1üttműködést. Az Illegaard új gazdája Tony már nem nyomja az eredeti jazz cuccost, mert valszeg nincs rá túl nagy kereslet, viszont jó brit lévén berakott a pince termekből kialakított krimóba vagy 4 hatalmas képernyőt, így lehet bámulni a 22 mezes fickót ahogy a szép ződ gyepen toszogatják a „pőrkolyót”. Meg voltam róla győződve, hogy Tony Tartuban biztos nem talál egy maroknyi focirajongót sem, de megint csak tévednem kellett. Hetente 3-4 meccsen teljes teltház van, egy gyűszűt sem lehet leejteni. Sz’al Tonyval már 2 hete nyomjuk esténként a levest. Pontosabban jön pontosan d.u. 5- kor (a babárral bélelt pamlagra), s egy erre hitelesített, s egyben méreg drága termoszban elfuvarozza, s droidjaival árultatja azt. Egyelőre még nem dőlhetek hátra, mert még nem adunk el annyit, de a reputáció ígéretes. Az Illegaard és az Ungari Köök törzsközönség-halmazainak van egy egyre táguló közös metszete, az ottani nagyon is nemzetközi publikum nagy zarándoklatként el kezdett hozzánk is ruccangatni.
Csütörtök estve az Illegaard ángol tulaja meghívott minket is a mi lakásunktól 2közepes köpésnyire lévő (bérelt) kecójába egy mottó-szeánszra. Tony hanyag elenganciájú kéglije a cári időkben készült vasútállomásra vezető, a hangulatában máig majdnem maradéktalanul megőrzött szép macskaköves burkolatú allé egyik köri-sárga házában van. Így a 3héttel ezelőtti londoni trip után (erről majd születik egy speckó bejegyzés…maaaajd) ismét kicsit a „Big Smog”-ban érezhettük magunkat. Tony tanyája alkalmat kínálna, BBC PRYME átváltoztatós szériájának egyik soron következő műsorának. Az aktuális téma is a köri (curry) volt. A solo-szakács szerepát pedig egy igazi séf, a román Nico töltötte be, aki kis nápolyi és dublini vargabötű után Tartuban landolt az éppen minap tönkrement, de sokáig legendás Wilde ír kocsmában. Ez egyike a csak éppen hetekben bezáró tartui vendéglátó helyeknek. Dominóként dőlnek. Mi egyelőre kicsi, de erős mogeri bástyaként kitartunk, sőt a héten némi javulás is mutatkozott a bevételben. Sz’al a vacsi fergetegesen jó volt, minden íz a helyén, s mivelhogy a bódé zérása miatt mi kissé később érkeztünk, már a langyosra hűlt ételsort kóstoltuk végig. Mit mondjak… sztm így jöttek ki igazán az ízek.
Most itt abbahagyom, s legközelebb a következő témák fognaxerepelni:

- A legfontosabb esemény, ami most velünk történik, hogy már biztos, hogy Kati pocijában növexik a mi legkisebb közös többszörösünk…

- London: étel-ital-kiállítás-séták-shopping…

- a szauna filozófiája

*Eest Vabariik legmagasabb pontja az ő tetemes 318 m magasságával. www.suurmanamagi.ee

** Jeff, az ember, akinek már nincs illúziója. De tényleg. Ő volt ugyanis az, aki 1milláért megvette, majd nem sokkal később, a bumm idején 7é’ eladta az Illusion c. zenés-táncos-eszméletvesztőhelyet. Ez az intézmény egykoron „veneajal” (az ruszki mexállás alatt), vagy hivatalosabban”nőukokude ajal” (a cuculizmusban) egy mozi volt. A rendszerváltás után Jeff, mint USA állampolgár, de még asszem egyetemi tanerő, spórolt zsebpénzéből, vagy tugy’isten mibű megvette, s maga is art-moziként üzemeltette.

*** par exellance grunge movie, it’s a must, if you wanna have some dirty nostalgia of 9o’s.